25 nov Indokolt csökkenteni a kelet-nyugati bérszakadékot
Évek, ha nem évtizedek óta folyamatosan téma Európában az, hogy a meglévő béregyenlőtlenségek a munkaerőpiacon messze nem optimálisak, ahogy Kováts Eszter, a német Friedrich Ebert Stiftung „Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában” című projektjének a vezetője a béregyenlőtlenségekről és a szociáldemokrata megoldásokról szervezett rendezvény felvezetőjében elmondta. Semelyik munkavállaló vagy a tőke számára nem jó a helyzet, mivel a nyugaton élők számára az alacsony keleti bér fenyegetést jelent. Ők valóban azt élik meg, hogy elvesztik a munkájukat a bevándorlás, illetve a globalizált gyártás miatt. A keletiek pedig folyamatos fenyegetésként élik meg az egyenlőbb bér utáni vágyukat, hiszen sok esetben hallani, amint emelkedik a bérszínvonal, azok a vállalatok, amelyek emiatt az előny miatt érkeztek, odébb csúsztatják a termelési kapacitásukat egy még olcsóbb országba.
Mindenképpen esedékes a béremelés Közép-Kelet-Európában
Talán kevesen tudják, hogy 2017-ben az Európai Szakszervezeti Szövetség kampányt indított a keleti országok béremeléséért. Galgóczi Béla, az Európai Szakszervezeti Intézet (European Trade Union Institut – ETUI) kutatója szerint ez akár a minimálbér, illetve a szektorális perspektívákból nézve, vagy egyéb indikátorok kapcsán vizsgálva egyaránt nagy visszásságot mutató helyzet, amit orvosolni kell.
Galgóczi Béla: A megtermelt jövedelem tisztességes elosztása egy teljesen jogos és egyben szükségszerű követelés
Egy kis, történeti visszatekintésre is szükség van ahhoz, hogy megfelelő perspektívában lássunk rá a béregyenlőtlenségre. Az 1990-es évek közepétől a 2008-as válságig látványos volt a bérfelzárkózás az egész közép-kelet-európai régióban. Különösen Euróban kifejezve. A cseh bérek például Németországhoz viszonyítva 1993 és 2010 között több mint megnégyszereződtek. A válságot követően a bérfelzárkózás azonban hirtelen megtorpant, egyes országokban leállt, máshol lelassult. A reálbérek a válságot követően visszaestek, és mára elmaradtak a termelékenység mögött. „A régiós bérek mára alacsonyabbak annál, amit a gazdaság fejlettségi szintje megengedne”- mondta a kutató.
Vita folyik a gazdaságkutatás területén arról, vajon ez az alacsony bérszerkezet miből-hogyan alakulhatott így ki. Galgóczi Béla szerint – bár volt erre vonatkozó stratégia is -, de ez inkább még államszocialista örökség, amit az Euróválság még jobban felerősített. Azonban szinte mindegy, mi volt az eredete ennek a hibás konstrukciónak, az elmondható, hogy káros, igazságtalan helyzetet eredményez, és akadályozza a további fejlődést.
Az alacsony bér-alapelvű versenyképességi modell fogjaivá váltunk
„A megtermelt jövedelem tisztességes elosztása egy teljesen jogos és egyben szükségszerű követelés” – mondta Galgóczi, és szerinte e mellett még számtalan más érvet is felhozhatunk. Ez az alacsony bérszínvonal- alapú szakosodás mára a fejlődésnek oly módon is a gátló tényezője lett, hogy ez idézi elő azt a helyzetet, amelynek a következtében a nemzetközi munkamegosztásban az alárendelt, illetve a függő szerepet tudjuk csak megszerezni.
A folyamat a Közép-Kelet-Európa-i (KKE) régióban mindenhol megfigyelhető, de Magyarországon a leglátványosabb a megtorpanás. Érdemes egy pillantást a reálbérek szintjére vetni. Ez az az indikátor, ami a dolgozó által hazavitt pénzmennyiséget, illetve az azon vásárolható termékek és szolgáltatások arányát vizsgálja. Elmondható, hogy itt is törés volt 2008-ban, és nem egyenlítődtek ki a folyamatok, sőt 2009-től reálbércsökkenést diagnosztizáltak.
„Míg a reálbérek görbéje Németországban gyakorlatilag vízszintes volt az egész évtizedben , addig a KKE országokban az emelkedés mértéke ezt bőven túlszárnyalta, Lengyelországban 19%-kal, Litvániában 62%-kal. A válsággal viszont megtört a trend. Szlovéniában a reálbérek nem emelkedtek a válság után, míg Magyarországon és Romániában 2016-ot 2008-cal összevetve csökkenést mutattak 4 illetve 8 százalékkal.
Ami még mozgatja a béreket: alkuk, nemzetközi folyamatok
Galgóczi Béla egy másik, fontos folyamatról is beszélt. A termelékenységen felül sok, más tényező is befolyásolja egy-egy ország bérpolitikáját.
A KKE régióban a válság előtt a tényleges bérnövekedés általában meghaladta a kollektív tárgyalásokon kialkudott béreket. „Rendre túllőtt a kollektív szerződésekben foglaltakon.” Ez éppen ellenkezője volt a Nyugat-Európában, azon belül is Németországban megfigyelt jelenségeknek. Ezt a két trendet összevetve elmondható, hogy más is befolyásolja a kollektív tárgyalásokon kívül a bérszínvonalat. Ez pedig, a kutató szerint a külföldi tőke áramlása és a migráció.
A válság éveitől kezdve azt láttuk, hogy a direkt alacsonyan tartott bérektől elszakadt a termelékenység, amely 2009-től kezdve folyamatosan nőtt, míg a bérek stagnálnak a 10 évvel ezelőtti szinten.
A kutatók használnak egy olyan indikátort, ami pont azt mutatja meg, hogy milyen erővel bírnak a bérből és fizetésből élők az adott országban. Ez az úgynevezett „bérhányad”. A GDP megoszlását mutatja meg a munka és a tőkejövedelem közt. A kilencvenes évek közepén a bérek 65%-os arányt tettek ki a megtermelt hazai összjövedelemből, ez mostanra 55 százalékra csökkent, és folyamatos csökkenést mutat.
Ez alapján elmondható, hogy a termelékenységnek a bérszínvonalhoz egyre kevesebb köze van, és még kevesebb lesz. Ehhez képest a bérvisszafogás mint gazdasági intézkedés, és amely konkrét és szimbolikus hatású egyszerre megszorítja nemcsak az egyént, de az egész társadalmi berendezkedést, hiszen több millió ember életfeltételét rontja, és közben – róka fogta csukaként – a költségcsökkentést csak bér-alapra vetítve a versenyképességet fogja vissza. Ez ütött vissza mostanra igen erősen.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
2. oldal – Feldolgozóipar: nagy a potenciál
